Minden szokásunk, még a legkisebb is, az idő múlásával hatalmas hatással lehet az életünkre. Az, amit másoknak mondunk magunkról és a helyzetünkről, amit megeszünk, megiszunk, a sportolási és költési szokásaink. Talán nem is tudatosítjuk, pedig ezek mind befolyással vannak a közérzetünkre, boldogságunkra és ezzel együtt az egészségünkre is.
Miért nehéz új szokásokat kialakítani?
Robert Mauer a Kaizen című könyvében erre azt mondja, hogy nem a változás nehéz, csupán meg kell találni a megfelelő módszert. A radikális, gyors változáshoz általában nagyon nagy akaraterőre van szükség. A kaizen lényege ezzel szemben az, hogy „apró, kényelmes lépéseket tegyünk a javulás irányába”.
Meg kell találni azt a legkisebb lépést, amit még könnyen meg tudsz tenni, hogy ezzel elindulj a változás irányába. Ha azt veszed észre, hogy elfelejted, vagy nincs hozzá mindig kedved, akkor válassz még kisebb lépést. Változtatni nem könnyű, mégis, ezzel a technikával kicselezheted a tudatodat és a tevékenység így szépen lassan beépül az életedbe. Szinte észre sem veszed és szokásoddá válik. Fontos, hogy véletlenül se siettesd a folyamatot.
Ha azt gondolod, hogy ez túl lassú, akkor tedd fel magadnak a kérdést: A kicsi nem jobb, mint a semmi?
„Ne a gyors és látványos javulás legyen a célunk, hanem az, hogy minden egyes nap tegyünk jobbá valamit. Ez a tartós javulás egyetlen valódi módja.” (John Wooden)
Egy kis lépés
Nagyon szeretek olvasni, de az utóbbi időben sajnos ez kicsit háttérbe szorult. Pedig van egy pár könyv a listámon és persze folyamatosan bővül. Február elején azzal indultam el, hogy újra beépítem az olvasást a mindennapokba, mert karácsonyra is rengeteg könyvet kaptam, és közeledik a névnapom.
Elhatároztam, hogy minden nap olvasok. Ha csak egy oldalt sikerül, akkor egyet. És képzeld, olyan jól haladok, hogy az első könyvnek már a végére is értem. Nem az volt a fejemben, hogy hány könyvet akarok elolvasni és mennyi nap alatt. Egyszerűen csak elindultam egy kis lépéssel, ami nem nyomasztott, nem esett nehezemre és be tudtam illeszteni a mindennapokba. Ezt a technikát egyébként az élet minden területén lehet alkalmazni.
Gondolom Veled is előfordult már, hogy valamibe nagy lendülettel belevágtál, aztán abbamaradt. Legyen szó akár sportolásról, életmódváltásról vagy tanulásról. Hányszor megtörtént velem is!
Mindenesetre azt gondolom, hogy egy próbát megér. Lehet, hogy éppen a kis lépések fognak közelebb vinni a céljaidhoz. Nem szabad lebecsülni őket. Ha pedig sikeresen beépítetted az életedbe, akkor nincs más hátra, mint nagyobb sebességre kapcsolni.